Lantos
Zsuzsa
Füredi
Alexandra
Miának nagyon tetszenek a munkagépes és a téli gyurmázólapok Sokszor tesz a madáretetőbe eleséget a madaraknak és gyurmázás közben is mondta, hogy sokat tesz nekik, mert éhesek
Bors
Edina
Leposa
Dóra
Ráczné
Kovács Mónika
Eleinte csak pár percig kötötte le a kislányomat a gyurmázás, de ahogy elővettük a színes gyurmazólapokat, egyre hosszabb ideig játszott vele. Olyan jó látni, ahogy ügyesedik, közben pedig együtt nevetünk, alkotunk. Nekem is könnyebbség, hogy nem kell ötleteken gondolkodni – minden ott van, csak elővesszük, és már indulhat is a közös játék!
Horváth
Katalin
Biztos meglep. Hát megőrültünk? Megnyugtathatunk, hogy nem őrültünk meg. Viszont még valószínűleg nem ismersz igazán minket, ezért ez egy bizalomépítő gesztus a részünkről. Egyszerűen átvállaljuk tőled, hogy megismerhesd az egyik kedvenc termékünket, bekerülési költségen!
A rendeléseket szinte azonnal teljesítjük!
A lapok fejlesztésénél, a különböző feladatoknál nagyon figyeltünk arra, hogy a gyurmázó- és színezőlapcsomagjaink több korosztályt is lefedjenek.
Megtalálják benne a kezdeti ismerkedéshez szükséges élményeket a legkisebbek (a színek motiválják őket, hogy kipróbálják a gyurmázást) és a kihívást a nagyobbak (sok-sok izgalmas feladat + ők már sokszor filctollat ragadnak) is.
Tapasztalataink alapján még az 5-6 évesek is örömmel és kíváncsisággal telve veszik kézbe. Ez pedig azt jelenti, hogy ha neked több gyermeked van, akkor mindenkinek tudsz olyan lapot adni, amiben megtalálja a maga kihívását. És így ráadásul…nem is lesz vita.
Ez egy fizikai termék, amelyet csak a következő 36 órában tudsz megrendelni tőlünk ilyen feltételekkel! Nincs apróbetű, most bekerülési költségen, mindössze 3.890 forintért rendelheted meg, és ebben már az ingyenes házhozszállítás is benne van! Mert szeretnénk, hogy a lehető legtöbb kisgyermekes család számára elérhető legyen ez a lehetőség. Most egy egészen kis befektetéssel is pillanatok alatt fantasztikus élményt teremthetsz otthonotokban.
1. Megveszed most vagy letölthetőként, vagy fizikai termékként, és akkor még ingyen házhoz is visszük Neked!
2. Letöltöd azonnal, vagy várod a futárt.
3. Utána pedig hosszú hónapokon, éveken keresztül újra és újra előveszitek.
4. Ennyi! 🙂
A fizikai rendelést is szinte azonnal teljesítjük!