Gyurmázólapok

Gyurmázólapok
   

Fejlesztő gyurmázó- és színezőlapjaink

A gyermekek tapintáson keresztül fedezik fel a világot. Miután csökken az orális ingerkeresés, a vágy, hogy mindent a szájukba vegyenek (ami teljesen természetes dolog, hiszen a száj körül és a szájban rendkívül sok érző receptor található), a gyermekeknek a kezük lesz az elsődleges érzékelő, tapintó szervük, amellyel képesek felfedezni a világot és mindent, ami érdekli őket. A tapintásos érzékelést segítő egyik leghasznosabb „játékeszköz” a gyurma. Az érzékelésen túl, segít a bonyolultabb kézmozgások megtanulásában, amelyek bizony nem veleszületett képességek, hanem el kell sajátítani őket. Az 1-3 éves korban a gyermek már egymásba tesz dolgokat, és egészen 3 éves koráig ebből a szemszögből tekint a tárgyakra. Ezért is csodadolog a gyurma, hiszen úgy gyúrja, ahogyan csak szeretné, és bármilyen alakot formázhat belőle. Az alak-és formaérzékelésen túl, fejleszti a koncentrációt, a kitartást, erősíti a kéz izmait, valamint a szem és kéz összehangolt mozgását.

Ráadásul, ha „feladatokat” is adsz neki, akkor még jobban és tovább felkeltheti a figyelmét. Az általunk kitalált gyurmázólap egy strapabíró laminált, színes „alátét”. A gyurma nem tapad hozzá, és így többször felhasználható. Amikor meguntátok a gyurmázást, egyszerűen leszeditek róla a gyurmát és letörölitek egy vizes szivaccsal. Ezután bármikor, amikor a gyermekednek kedve támad, újra elővehetitek. A lapok használata segíti a gyermek kreativitásának, formaérzékelésének, színérzékelésének, logikai képességeinek és nem utolsó sorban finom kézmozgásainak a fejlesztését.

Célszerű először egyszerűbb formák elsajátításával kezdenünk, pl.: napocska, csiga, kígyó… aztán jöhetnek a bonyolultabb formák.

Évszakhoz kapcsolódó gyurmázó- és színezőlapok

Témák szerinti mondókatárak

Azonnal hozzáférhető ONLINE tartalmak

Nálunk nem kell órákat, akár napokat várnod arra, hogy hozzáférj a megvásárolt online termékhez. Mindent automatizáltunk a rendelési folyamatban, hogy pár perc múlva elérd a tartalma(ka)t .

Korosztálygaranciát adunk

Az oldalon megrendelhető tartalmak garantáltan megfelelnek annak a korosztálynak, amelynek készültek. Mindezt közel 1000 foglalkozás, több ezer anya és gyermeke, valamint 3 éves online klubtapasztalattal biztosítjuk Neked.

Segítünk neked & nem maradsz le semmiről

Az elmúlt több mint 6 évben mindig kiemelten figyeltünk arra, hogy a hozzánk fordulóknak gyorsan, és őket segítően válaszoljunk. Ezért jár bármelyik termék megvásárlásához a lehetőség, hogy csatlakozz a MaszatBolt Fb-csoportjához. Sőt, így semmiről sem maradsz le a jövőben se!

5 évig korlátozás nélkül eléred!

Sok piaci szereplőnél láttuk, hogy 2-3 vagy akár csak 1 évre biztosítja a hozzáférést a megvásárolt tartalmakhoz. Nálunk 5 évig biztosan bármikor el fogod érni a megrendelt online tartalmat. Azért adunk ilyen sokat, mert így jó eséllyel nem kell újra megvásárolnod a 2., 3. vagy éppen negyedik gyermeknél. 🙂

jj
Back To Top

A honlapunkon cookie-kat használunk.

A weboldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználói élmény növelése és statisztikai célokból. A weboldal által használt cookie-k személyes adatgyűjtéséhez hozzájárulok.