A KLUB HIVATALOSAN ŐSZIG NEM FOGAD ÚJ CSATLAKOZÓKAT!

A hirdetések fokozatosan állnak le. Még néhány óráig nyitva hagyjuk a kapukat, hogy azok, akik pl e-mailen keresztül érkeznek, ideérjenek.

nap
óra
perc
másodperc

Szeretnél úgy otthon alkotni, játszani a 0-6 éves gyermekeddel,

hogy közben nem vállalod túl magad?

Szoktad azt érezni, hogy hiányzik az életetekből a tudatos, a gyermeke(i)d képességeinek kialakulását, fejlesztését legoptimálisabb formában támogató otthoni közös alkotás és játék?

Szeretnéd ebben a felgyorsult, kevésbé közösidő-barát világban is könnyedén megteremteni az emlékezetes, értékes és felfedező, fejlesztő gyerekkort a gyermeked számára? Mert akkor a legjobb helyen jársz!

Egy kis képes ízelítő a mindennapjainkból:

Gyermeked első 2000 napja az az időablak, ahol a legtöbbet teheted a mostani és későbbi lelki és fizikai jólétéért. És a Ti harmonikus kapcsolatotokért. ❤️

Mert ezek az első évek sose térnek már vissza. 6 éves kor körül végleg lezárul egy fejezet az idegrendszere életében, és utána az amit előtte még könnyen formálhattál, fejleszthettél, sokkal nehezebbé válik.

Sőt továbbmegyünk. Az, hogy a 2000 nap után hogyan épülnek fel a további készségei, nagyban az határozza meg, hogy mi történt az első 2000 napjában!

Az online MaszatKlub indítása előtt több ezer mini, bölcsődés és óvodás korú kisgyereknek tartottunk finommotorikát, anya-gyermek kapcsolatot támogató foglalkozásokat, ahol hiánypótló tapasztalatokat szereztünk a gyakorlatban. Szeretjük a gyerekeket, és átérezzük a mai szülők helyzetét, nehézségeit.

Az online MaszatKlubot Nektek hoztuk létre: szülőknek és 0-6 éves gyerekeiknek.

Mi pedagógusként és szülőként pontosan abban a szellemben élünk, amit a klubunkban tanítunk. Mert mi is ugyanarra vágyunk amire Te. A rohanó világunkat ellensúlyozva kicsit, megteremteni azt a gyermekkort a kislányunk számára, amely őt gazdagítja, támogatja az optimális fejlődésben, és önkifejezésben, az érzések megélésében. Mert ez az alapja egy nagyon szép életnek.

A MaszatKlub-módszerünkkel garantáltan optimálisan fognak fejlődni 0-6 éves gyermeked készségei, ezért magabiztos lesz, és örömmel fedezi fel a benne rejlő alkotókedvet, kreativitást, ami az egész életére pozitív hatással lesz.

Mert a közös alkotás, játék, tevékenységek a fontos készségek fejlődésének alapja!❤️

Az online MaszatKlubban mindent egy helyen találsz meg:

1. Egyszerűen követhető útmutatót kapsz, hogy mindig tudd, hogy mit várhatsz el gyermekedtől, és a segítségünkkel csupa olyanba fogtok bele, ami a korához, aktuális képességeihez passzol. Legyen az játék,  mozgásforma, alkotó tevékenység, mondóka, dal, mese).

2. Az útmutató mellé eszközöket is adunk: letölthető mondókatárakat,  kártyacsomagokat, sablonokat, alkotós „feladatokat” és az elkészítésük részletes leírását. Méghozzá korosztályonként és témánként csoportosítva.

3. Egy nagyon gazdag tudástár vár Téged, amelyben kezdve a gyurmázástól a festésen át egészen az ollóhasználatig minden segítséget megtalálsz. Lépésről-lépésre mutatunk meg mindent, hogy sose érezd azt, hogy nincs segítséged, vagy hogy túl nagyot kéne lépned. 

4. Ha valamiben bizonytalan vagy, bátran kérdezhetsz, szakértői választ kapsz tőlünk. Az esetek 99%-ában hétköznap 24 órán belül.

5. Tagja leszel egy olyan közösségnek, ahol hozzád hasonló gondolkodású szülőkhöz kapcsolódhatsz, új kapcsolatokra, akár barátságokra tehetsz szert.

Szerezz magabiztosságot a szülői szerepedben és add gyermekednek minden életkorában azt és annyi élményt, amennyire valóban szüksége van! Ebben segítünk Mi Neked!

Ennyien vagyunk jelenleg a klubban, csatlakozol Te is? 🙂

0

FONTOS! Nem tökéletes szülővé akarunk varázsolni és zsenigyerekeket sem képzünk. Pláne, hogy nem hiszünk a tökéletes szülőség és a zsenigyerek legendájában. Magabiztosságot akarunk neked adni. Egy megbízható hátteret, egy sorvezetőt és rengeteg minőségi eszközt, amikre bármikor számíthatsz gyermeked születésétől az óvodás kora végéig.

Gyorsasági ajándék az első 100 érkezőnek

Ha elég gyors vagy akkor egy 5000, vagy akár 9000 forint értékű MaszatBolt ajándékutalványt is adunk Neked ajándékba a 2. MaszatKlubos hónapotokban!

Ennyi maradt:

50

Bemutatkozik a klubunk

kevesebb mint 4 percben!

Feltehetünk néhány

kérdést?

- Vágysz arra, hogy többet játssz vagy alkoss a gyermekeddel, de nem tudod, hogy hogyan és mikor fogj neki?
- Nem igazán tudod, hogy milyen eszközöket és alapanyagokat adj a kezébe?
- Már sok alapanyagot, eszközt megvettél, de nem használtátok őket?
- Sok-sok feladatlapot, játékcsomagot, lapbookot letöltöttél, megvettél már, de kb meg se nyitottad őket?
- Lehúztál már egy csomó pint a Pinterestről, de egyet sem valósítottatok meg belőle?
- Próbálkoztál a közös játékkal, alkotással, de úgy érzed, hogy csalódás lett sokszor a vége?
- Jó lenne, ha a letölthető játékok tömkelege helyett nem lennél egyedül hagyva, és végig azt éreznéd, hogy támogatva vagytok?

Az elmúlt közel 8 évben anyukák százai jöttek oda hozzánk, hogy az amit az Instán, Pinteresten, Google-ben, úgy összességben a neten találtak, vásároltak, nem működik. Letöltöttek sok-sok ingyenes és fizetős, játékokat tartalmazó különböző játékcsomagokat, de mivel egy PDF-en kívül semmilyen támogatást nem kaptak, így nem volt sikerélményük. Ezért egyszerűen elvesztek az egészben.

Miért lehet az, hogy ennyien csalódnak?

Mert nem mutatták meg nekik a... HOGYANT!

A neten lévő tartalmak kisgyermekkel 99%-ban nem működnek további támogatás nélkül

Egyszerűen a legtöbben nem tesznek energiát abba, hogy azt az adott játékot/alkotást Ti valóban meg tudjátok valósítani. Mert az melós, nem lehet megoldani egy letölthető PDF fájllal.

Nálunk ez egész másképp van

Mi minden irányból megtámogatunk Téged. Videókkal, leírásokkal, privát csoportban nyújtott szakmai segítséggel. Megkapsz minden eszközt és tudást, ahhoz hogy ne csak letölts valamit, hanem tényleg közös élmények forrása legyen az otthoni közös alkotás, játék, miközben a szemed láttára fejlődik a gyermeked.

Mindig tudni fogod, hogy milyen eszközt, alapanyagot adj a gyermeked kezébe! Megmutatjuk a helyes eszközöket és alapanyagokat, mert nagyon nem mindegy, hogy mit adsz az 1-6 éves kor közötti, vagy akár 1 év alatti gyermeked kezébe. A rosszul megválasztott "feladatok", eszközök és alapanyagok egy életre meghatározhatja, hogy miként áll majd az alkotáshoz, kreatív tevékenységekhez. Az eszközöket és alapanyagokat klubtagként kedvezménnyel be is szerezheted!

A tudástárnak köszönhetően minden egyes videóval magabiztosabb leszel! A benned lévő, közös alkotással, játékkal kapcsolatos kérdésekre, esetleges félelmekre a több területre (Pl.: Otthoni alkotás, eszköz- és alapanyag bemutatók, kisgyermekes mindennapok, stb...) bontott, egy menüpontból könnyen elérhető, közel 70 szakmai videót tartalmazó tudástárunkban találsz válaszokat..

Soha többé nem folyik el az időd keresgéléssel! Több 100, korosztályra és témákra bontott tartalmaink között pillanatok alatt találsz megfelelőt.

Az elmúlt közel 4 évben egy kérdést sem hagytunk megválaszolatlanul! Bármikor kérdezhetsz a közösségünkben, és mi szakmailag magas szintű, nem odavetett válaszokkal segítünk Téged!

Egy olyan közösséghez kapcsolódhatsz, akiknek ez hasonlóan fontos. Akiknek szintén fontos, hogy a gyermekkel való közös otthoni alkotásnak, játéknak, kreatív tevékenységeknek legyen kerete az életükben!

Ha ezeket a dolgokat az életetek részévé tennéd, akkor a klub a legjobb hely a számotokra.

A MaszatKlub 6+1 területen fogja támogatni

az életedet

Érezted már úgy, hogy teljesen elveszel az interneten található, sokszor ingyenes félmegoldások között? Hogy a végén hiába nem fizettél érte, valójában az időddel sokszorosan megfizetted az árát? Ez pedig esetleg bizonytalanságot szült benned, és legközelebb már fele akkora lelkesedéssel vágtál bele?

Na, nálunk ez a bizonytalanság érzés szűnik meg, és valami egész mássá alakul át. Könnyedséggé. Mert a bizonyosság könnyedséget okoz. Mert mindig tudni fogod, hogy az, amit mutatunk Neked, az működni fog.

Mert olyan sorvezető lesz a segítségedre, amellyel magabiztosan vezeted be a gyermekedet [és saját magadat is] a közös alkotás, játék világába. Megfelelő időben, megfelelő módon, megfelelő eszközökkel.

Bármilyen furcsa, gyomorszorító érzés nélkül, mert mindig tudni fogod, hogy nem vagy egyedül, bármikor számíthatsz a klub és a mi támogatásunkra.

Lehet most még azt gondolod, hogy az otthoni közös alkotás, játék mindennapokba való becsempészése, kezdve a eszközök beszerzésével…  túl bonyolult.

Igen, ha bemész egy papírboltba, valóban így tűnhet. Ha elkezded a google-t bújni órákon át, valóban így tűnhet.

A valóság ezzel szemben az, hogy klubtagként néhány alap dolog (festék, gyurma, ecset, színes karton…) mellett semmi másra nem lesz szükséged. 

Azért nem, mert segítünk eligazodni a termékdzsungelben. Így pl egy papírtboltban sem állsz majd tanácstalanul a polcok előtt, hanem pikk-pakk kész leszel.

A tartalmainknál is alapvető célunk, hogy azokat egyszerűen elő tudd készíteni, és olyan dolgok keljenek hozzá, amelyek egy átlagos háztartásban megtalálhatók. 

Emellett azért is egyszerűsödik az életed, mert a MaszatKlub előfizetésed mellé semmi másra nem lesz szükséged. Véget érnek a felesleges keresgélések, a lyukra futások és a kudarcok. Mert nálunk mindent egyben megkapsz.

Mit, mikor csinálj a gyermekeddel, mivel csináld és hogyan csináld. Egy felületen, néhány kattintással, nagyon magas szakmai színvonalon.

De a legjobbat még nem is mondtuk… 

Egy olyan üdvözlő csomagot [MaszatKlub-START] állítottunk össze, amely segítségével pillanatok alatt át fogod látni, hogy miként hozhatod ki a legtöbbet a klubból. És azt is, hogy mit várhatsz el a 0-6 éves gyermekedtől.

Nem fogjuk azt mondani, hogy a közös percekbe nem kell időt és energiát tenni. Azt sem állítjuk, hogy főleg kisebb gyermekkel, nem lehet eleinte nehéz, hogy tovább tart az előkészület, mint a gyermeked figyelme. Igen, van ilyen, és ez teljesen normális folyamat az elején. Viszont azt garantáljuk, ha a google-ben keresnél valamilyen tevékenységet neki, az önmagában több idő lenne, mint nálunk a teljes előkészület.

Mi minden módon védjük az értékes idődet. Mindegyik tartalmunkat korosztály jelöléssel látjuk el. Amikor belépsz, attól függetlenül, hogy 1 éves kor alatti, 1, 2, 3 vagy éppen 5 éves a gyermeked, azonnal több tucat azonnal bevethető tartalom vár téged. Tematikusan elrendezve, logikusan. Emellett pedig számtalan szintén lényegre fókuszáló, neked időt megspóroló tudásanyag is vár Téged.

Mert itt az ideje, hogy az otthoni közös játék és alkotás előkészítése csak annyi időt szívjon el, amennyi feltétlenül szükséges. Hogy sokkal több idő maradjon a közös, értékes időre. 

Összeszámoltad már, [ha még nem, nem tedd!], hogy mennyi olyan kiadásod volt a gyermekednél, ami végül felesleges pénzkidobásnak bizonyult?  Ha elfogadsz egy számot tőlünk… rengeteg ilyen kiadása van egy átlagos kisgyermekes családnak. És ez nem véletlen. A termékgyártók, forgalmazók érdeke az, hogy mindent is rád sózzanak. A jó és kevésbé jót is.

Ezért mi tematikus ajánlóinkkal, eszköz- és terméktesztjeinkkel megmutatjuk Neked, hogy korosztálytól függően melyik könyvet, játékot, ecsetet, gyurmát, festéket, ollót, stb, érdemes beszerezned. Sőt nálunk be is szerezheted a saját finommotorika fókuszú boltunkban, méghozzá kedvezménnyel!

De mondunk jobbat! A klubban számos dologra sajátfejlesztésű, filléres házi receptjeink is vannak.

Olyan pozitív dolgokat hozhatsz ki a gyermekedből és ő saját magából, amire jelenleg garantáljuk, hogy gondolni se gondolsz. Mi mondatja ezt velünk? A tapasztalat, és több száz anya megélése. Olyan gyermekkort varázsolhatsz köré, amely valóban tökéletes alap lesz egy gazdag, gyümölcsöző élethez. Ha belegondolsz, igazából a születése után mindent ezért csinálunk.

Ha szeretnéd, hogy a gyermeked lelke, képzelőereje, kreativitása, önkifejező képessége és érzelmi világa igazán gazdag legyen, akkor arra az otthoni alkotásnál/játéknál nem fogsz találni jobb módszert az első 2000 napban.

Egy zárt, nagyon pozitív előfizetői közösségbe kerülsz, ahol a csatlakozásnál beazonosító kérdésekkel szűrjük a belépőket. Hogy még véletlenül se jusson be olyan, akinek itt nincs helye. Ha valaki nem egyértelműen beazonosítható, akkor pedig felvesszük vele a kapcsolatot. Nekünk a klubtagjainknak és gyermekeiknek a biztonsága a virtuális térben mindennél előrébb való.

De a biztonságot másképp is megélheted nálunk.

Sajnos még mindig nagyon sokan bújnak az „régen így szoktuk” meg a „mi is felnőttünk azért valahogy” mögé bújni. Nézd meg, hogy ma hány felnőttnek olvashatatlan szinte az írása, gyenge a szem-kéz koordinációja, és hány mentálhigiéniás szakember van. Több mint bármikor. És ugye a keresletet a kínálat határozza meg. Teljes magabiztossággal állítjuk, hogy ennek a gyökerét az első 2000 napban találod. 

Nincs még egy olyan időablak, ahol annyit tehetsz gyermeked életéért mint ez a sáv. És ahol annyi ziccert kihagyhatsz, amit később szinte lehetetlen lesz korrigálni. Ha például rossz, korának nem megfelelő eszközöket, feladatokat adsz a kezébe, akkor jobbik esetben csak kudarcélménye lesz. Rosszabb esetben elmegy a kedve az egésztől egy életre a meghatározó első negatív élmény után, és sérül az önbecsülése. De sajnos akár fizikailag is bántódása eshet például a kezének, ujjacskáinak. Ezt nem mi mondjuk, hanem nagyon komoly német tanulmányok.

Melyik a +1?

a kényelem

Ez egy nagyon fontos szempont, és azért kell erről beszélni, mert még nekünk is a fülünkbe cseng az intelem, hogy „Ne a könnyebb végét fogjuk meg a dolognak.”

De igazából miért ne? Miért ne lehetne magunkat az élet bármelyik területén a lehető legjobban tehermentesíteni, ha amúgy van rá lehetőségünk? 🙂

Ez nem jelenti azt, hogy lusta az ember. Mindössze arról van szó, hogy abban, amiben mások gyorsabbak, jobbak, abban az ő segítségüket kérjük és elfogadjuk.

Mi nem mondjuk azt, hogy nélkülünk nem lehet szuper gyermekkora a gyermekednek.

Mi azt mondjuk, hogy rengeteg értékes időt tudunk Neked megspórolni. És igen, ez kényelmes. És ez tök jó!

Mert az otthoni közös alkotáshoz/játékhoz...

Végig nézel mindenféle internetes oldalt, hogy a folyamatosan növekedő, változó gyermekednek mikor milyen eszközre van szüksége. De sajnos mivel nagyon sokan nem értenek ehhez a korosztályhoz, biztosan rossz tanácsokba is belefutsz.

vagy

Megnézel nálunk néhány tudásanyagot ezzel kapcsolatban, és máris magabiztosan tudsz rábólintani az eszközökre.

Sok-sok szakmai, és annak látszó cikkből összebogarászhatod, hogy miként vágjatok bele otthon a közös játékba, alkotásba. De még annak is utána kell nézned, hogy mit várhatsz el a 0-6 éves gyermekedtől. Na itt aztán mindenféle ajánlást is fogsz találni, és a többsége csak felmondja a tankönyvet. Mert ennek az eldöntéséhez hatalmas gyakorlati tapasztalatra van szükség. 

vagy

Több ezer gyermekkéz volt már a kezünkben. 🙂 Ezért nem volt nehéz nekünk külön ezekre a területekre fókuszáló videós tudásanyagokat készíteni, amelyekből mindent megtudhatsz. Tömören, közérthetően.

Hosszú órák alatt megkeresed az interneten az összeömlesztett tartalmak között a megfelelő tevékenységeket. Amelyek tapasztalatból mondjuk, hogy a legritkább esetben működnek. Két okból. 1. Rossz korosztályt adnak meg. 2. Nem adnak hozzá támogatást.

vagy

Tematikusan összerendezett, logikusan felépített online felületen mindent megtalálsz, méghozzá gyorsan. Korosztályra bontva.

Amit nagy nehezen megtalálsz az interneten, végül sokszor nem is működik.

vagy

Nálunk pár kattintás után eljutsz az adott tartalomhoz, aminek a leírása és sokszor videója alapján pár perc alatt előkészítheted az adott alkotást/játékot. Vagy ha van hozzá letölthető kártya, sablon, azt is pillanatok alatt kinyomtathatod.

Az otthoni közös alkotáshoz/játékhoz nem kell rengeteg dolog, de ahogy nő a gyermeked, úgy egyre több minden lesz jó neki. És ezt Te is összeválogathatod több webáruházból, többszörös szállítási díj mellett.

vagy

Nálunk az otthonod kényelméből, előre válogatott, letesztelt, kizárólag minőségi eszközök közül tudsz válogatni, ráadásul kedvezménnyel.

Felteheted a kérdéseidet a „mindentudó” facebook csoportokban, és sok-sok vegyes minőségű válaszból és ítélkező kommentek közül megpróbálhatod kiszűrni a lényeget (és a rengeteg helytelen információt).

vagy

Egy, de valóban szakmai, ítélkezésmentes választ kapsz, amely mögött több mint 1000 mini, mini-ovis, ovis anya-gyermek foglalkozás tapasztalata van. És ami jelenleg is több mint 400 anyánál, kisgyermekes családnál működik.

Mi fog történni, ha a klubot választod? Arányaiban sokkal többet és nagyobb lelkesedéssel fogsz alkotni, játszani a gyermekeddel. Mert a kényelmi szolgáltatásoknak köszönhetően sokkal elérhetőbbé válik a minőségi közös idő, mint eddig bármikor!

Kulcsszó:

a minőségi idő

  • A közös élmények erősítik az életre szóló kötelékeket
  • Egy pörgős világban, ahol a kisgyereket, felnőttet millió inger éri, kiemelten fontos a valódi egymásra figyelés, a közös, örömteli alkotás, összebújós meseolvasás, rendszeres játék.
  • Ha már nagyobb, attól függetlenül, hogy közösségbe jár, a gyereknek ugyanúgy fontos, hogy a szüleivel is játsszon, alkothasson, közös élményeket szerezzen.
  • Vannak önálló gyerekek, akik nagyon jól elvannak egyedül, de nekik is fontos, még ha nem is követelik annyira, mint a más habitusú társaik a közös élményeket: játékot, alkotást, mesélést, mondókázást, éneklést, mozgást.
  • A képernyőidő bár egyre inkább kiküszöbölhetetlen. nem helyettesíti a közös, családdal töltött minőségi időt.
  • Gary Chapman óta tudjuk, hogy a minőségi idő az 5 szeretetnyelv egyike. Egy gyermeknek messze ez a legfontosabb! Ezért ajándékozd meg vele minél többször!

Kinek való

a MaszatKlub?

Azoknak a tudatos anyáknak…akiknek 0-6 év közötti gyermeke van és…

  • akik szeretnék szülő és gyerek számára is élvezetesen, sikerélményekkel gazdagon tölteni közös minőségi idejüket
  • akik szívesen használnak egy magyar keretek között is működő, egyszerűen gyakorlatba ültethető módszert
  • akiknek kevés az ideje, így örülnek, ha mindent egy helyen megkapnak
  • akik örömmel fektetnek időt, energiát és napi 1 kakaóscsiga árát abba, hogy könnyedén és magabiztosan varázsoljanak gyermeküknek kiegyensúlyozott gyermekkort, és a fontos készségeket építő környezetet

Mit mondanak rólunk a klubtagok?

Bori és Barni mesélnek nektek!

A kevesebb néha

több elve...

Szülőként mindent meg akarunk adni a gyerekünknek. De, ahogy nem kell neki megvenni a tizenhatodik csörgőt vagy 1 éves korban a távirányítós LEGO autót (maximum apának), úgy a tevékenységek – játék, kreatív alkotó tevékenység, torna, mondóka, mese, dal – terén is fontos, hogy ne árasszuk el a gyereket. Pláne olyasmivel, ami korban vagy képességben nem neki való.

Tudjuk, mi is látjuk és tapasztaljuk,  hogy annyi kreatív foglalkoztató ötlet, játék, torna, zenés foglalkozás van, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudja választani az ideális mennyiséget és minőséget. Ebben szeretnénk segíteni. Hogy ne dobj ki feleslegesen pénzt. Ne tölts el olyasmivel egy csomó időt, ami végül se a gyereknek, se neked nem okoz sikerélményt.

Az online MaszatKlub

eszköztáraiban

  • mindig jelöljük, hogy adott kreatív tevékenység, mondóka, dal, játék vagy mozgásos feladat milyen korosztálynak való, ezért a lyukrafutás kizárt.
  • 0-6 éves korig közel 600 ötletet találsz, ezért az unatkozás kizárt
  • természetesen nem kell mindet megvalósítanod, bátran haladhatsz a nektek kényelmes ütemben, ezért a nektek legkomfortosabb megoldás garantált
  • ha pedig elbizonytalanodsz, nyugodtan kérdezhetsz amire néhány órán belül megbízható, szakértő választ kapsz, ezért a személyes, téged segítő támogatás garantált

És nyugalom, nem kell folyton olvasnod!

Rengeteg videót készítettünk, hogy könnyen és gyorsan hozzájuss a szükséges információhoz.

Neked csak azt kell találni, hogy mit szeretnétek adott napon csinálni, ezután egyszerűen és gyorsan megtalálod a gyermeked korának megfelelő kreatív alkotó vagy a mozgásos, mondókás, dalos tevékenységhez szükséges anyagokat, letölthető sablonokat, nyomtatható kártyákat.

És ezekkel sem leszel egyedül!

Zsófi részletesen megmutatja neked, hogyan kell egy alkotást elkészíteni. Sőt, megosztunk néhány egyszerű, házilag is könnyen elkészíthető receptet, amivel például gyurmát, aszfaltkrétát, pufi festéket, gyerekbarát ragasztót készíthetsz.

A kreatív alkotásokat úgy találtuk ki, hogy sok mindent otthon megtalálható alapanyagokból meg tudjatok valósítani. Ha valamit mégis be kell szerezned, a MaszatBolt webshopunkban és megbízható partnereinknél mindent megtalálsz néhány kattintással!

Ráadásul 8-25% kedvezménnyel!

Miért lesz a MaszatKlub tagságotok szó szerint

életre szóló befektetés?

 Mert amikor 3-4 évesen óvodás lesz, akkor ki fog emelkedni a kreatív képességeivel a többiek közül, és ez magabiztossá teszi őt.

Mert amikor 6-7 évesen iskolás lesz, neki nem lesz gondja a finommotorikus mozgásokkal, koncentrációval és könnyedén veszi majd az akadályokat elsőben.

Mert amikor 8 évesen nem úgy alakulnak a dolgok egy tanulmányi versenyen vagy felmérőn, ahogy várta, lesz egy szilárd, pozitív képe önmagáról, hogy újrakezdje és folytassa.

 Mert amikor 12 évesen kamaszodni kezd (igen, ez ma már ilyen korán kezdődhet) tudni fogja, hogy nem kell tökéletesnek lennie, hiszen engedted tapasztalni, belemászni, megkóstolni, hibázni, szétkenni, megfigyelni és meglátni a világ apróságait… kicsiben.

És amikor ő maga lesz édesanya vagy édesapa, szinte ösztönösen használja majd azokat a módszereket, amiket Te. Nem kell mentálisan megküzdenie magával, mert egy olyan szeretetcsomagot – hamuban sült pogácsát – kapott Tőled, amivel ő is megtudja teremteni saját gyermeke kiegyensúlyozott gyermekkorát.

A saját MaszatKlub-módszerünkre épülő előfizetéses klubunkban

tele vagyunk óriási élmény- és sikertörténetekkel!

Tímea- 3 hónapja klubtag
Tovább olvasom
Szuper klub és közösség már a legkisebb, pár hónapos maszatolóval is - nem csak az alkotós tevékenységekről! 🙂 A végtelen számú kreatív ötlet mellett hiánypótló tudásanyag videók találhatók itt a gyermekek fejlődéséről, hogy mely életkorban mit "várhatunk el" tőlük. Nagyon jó tippeket találtam arról is, hogy mit tudok játszani a pár hónapos kislányommal, hogyan mondókázzak vagy bábozzak neki. 🙂 Kaptam ötletet arra is, hogy a még csak 6 hónapos kislányommal hogyan tudok elkezdeni alkotni "maszatmentesen". Mindenképpen ajánlom a csatlakozást, mert nagyon sokat lehet tanulni, ötletelni, ihletődni a tartalmakból! Nekünk nagyon sokat adott a MaszatKlub. 🙂 Ha kicsit nagyobb lesz a gyermekem, biztos a MaszatBoltból fogjuk beszerezni az alkotós eszközöket!
Szandra
Tovább olvasom
Kislányom 18 hónapos volt, amikor csatlakoztunk a MaszatKlubba. Ekkor körülbelül fél éves lemaradásban voltunk a beszédfejlődésben, épphogy pár szót mondott. Szerencsémre rátaláltam a MaszatKlubra, Zsófi és Szabi vezetésével és elkezdtünk maszatolni, alkotni, életkornak megfelelő eszközöket, alapanyagokat, játékokat és könyveket beszerezni. Most 26 hónapos és már 3 szavas mondatokat mond, sorolja a számokat tízig, minden színt ismer és bármit mondunk neki utánozza érthető kiejtéssel. Szóval fél év alatt sikerült behoznunk a lemaradást és még kicsit többet is. Ami még pluszban nekünk élmény; az a rengeteg alkotós ötlet, játék variációk, egyszerű otthoni kreatív megoldások és persze a rengeteg tapasztalat csere. Sajnos vannak Babák, akikkel nem festenek, nem olvasnak nekik megfelelő könyveket. Én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy szakszerű támogatottsággal indulunk neki most a bölcsinek. A nagyobb magabiztosság, az önállóság és a könnyebb beilleszkedés mind összefügg! Köszönöm Zsófi és Szabi!
Fruzsina-1 éve klubtag
Tovább olvasom
Szuper ez a klub. 🙂 Végre nem kell bújnom az internetet, hogy kreatív tevékenységekre, alkotásokra, játékokra, szabadidős elfoglaltságra ötleteket kapjak. Zsófi és Szabi mindig a rendelkezésünkre állnak, ha elakadunk és segítségre van szükségünk. A legkisebbekre és a nagyobb gyerekekre is gondolnak. Szeretem, hogy korosztályra, témára bontva is tudok keresgélni. A szükséges eszközökről is kapunk információkat, ajánlásokat, könyvajánlót, mondókákat. Felsorolni is nehéz, hogy mennyire sokrétű, de az biztos, hogy szakmailag felkészült, profi ez a hely. Örülök, hogy a részese lehetek, köszönjük! 🙂
Adél- több mint 2 éve klubtag
Tovább olvasom
A MaszatKlub egy nagyon fontos helyet tölt be kis családunk életében. Kislányom alig volt egy éves, amikor félve csatlakoztam a Csapathoz. Ez volt az életem egyik legjobb döntése, ma már pontosan látom. Minőségi időt töltök a kislányommal, hiszen Zsófi és Szabi jobbnál jobb, kreatívabbnál kreatívabb feladatokkal lát el bennünket. Emellett Zsófi egy igazán gyerekcentrikus, nagy tudású, hiteles szakember, aki rengeteg területen ad igazi, hasznos segítséget, fogódzót a kis életek terelgetéséhez, a gyerkőcök neveléséhez. Rendkívül összetett, értékes munkát végeznek 1110%-os erőbedobással, lelkesedéssel, segíteni akarással. Szívből ajánlom Őket minden olyan családnak, aki valódi értéket akar teremteni, átadni a gyermekének! 😊❤️
Orsolya- több mint 1,5 éve klubtag
Tovább olvasom
Zsófi és Szabi beletesznek 100%-ot (sőt, többnyire többet), hihetetlenül felkészültek és segítőkészek. Hétről hétre nagyon érdekes és változatos játékokkal készülnek, amikhez nem kell semmi bonyolult alapanyag, így könnyen meg tudjuk csinálni otthon a gyerkőcökkel. Ha pedig valami kérdésünk lenne, mindig azonnal, szakszerűen megválaszolják. A Maszatklub nem csak az alkotásról szól, ez egy csodálatos közösség, ahol mindenki talál magának hasznos tartalmat. Nem bántam meg egy percre sem, hogy csatlakoztam 🙂
Anita- több mint 1 éve klubtag
Tovább olvasom
Ahogy rohan a világ mellettünk, nehéz folyton megújulni és folyamatosan lépést tartani. Mint pedagógus is szívesen keresgélek a tartalmaitok és a MaszatBolt termékei között. Friss anyaként pedig hálát adok a létezésetekért, mert úgy kapok instant segítséget a sokrétű fejlesztéshez és neveléshez, hogy még felkelés előtt, amíg ázik a zabkása, csak nyomtatok egyet, és már kész is az aznapi móka. A kislányom első szavai között volt, hogy "nyom-nyom" (festés, tenyérnyomat) ... azt hiszem, ez sok dolgot elárul. Sok tehertől mentesítetek, köszönöm!
Krisztina5 hónapja klubtag
Tovább olvasom
Egy fantasztikus lehetőség ez a klub, hogy mind a szülők, mind a gyerekek bátran ugorjanak bele az alkotás világába, rengeteg hasznos tartalom és tanács, évszaknak megfelelő kreatív anyag, ami hatalmas segítség volt nekem szülőnek, aki nehézkesen indult el a picikkel a közös alkotás útján. Csoda amit Zsófi és Szabi megalkotott, köszönöm és gratulálok hozzá!
Barbara
Barbara- 9 hónapja klubtag
Tovább olvasom
9 hónapja tartozunk a MaszatKlubhoz, és azóta is imádunk minden tartamot. A legsegitőkészebb kis "családba" csöppentünk. Amióta tagok vagyunk én estem át a legnagyobb fejlődésen, mert mostmár tudom mik azok a dolgok, amiket igenis bátran adhatok a kezükben! Kreativitásban mostmár a határ a csillagos ég, és ez a lányaimon is meglátszik. Bátrabban fogják a megfelelő eszközöket, és élvezik az alkotásokat! És ha segítséget kérünk, véleményem szerint a legnagyobb odaadással segítenek. Ez számunkra megfizethetetlen marad amit Zsófi és Szabi tesz értünk és gyerekekért. ❤️
Emese- 2 évig volt klubtag
Tovább olvasom
A kislányom 1 éves volt mikor ajándékba kaptuk a Maszatklubbos előfizetést és 1 hónap próba után egyértelmű volt, hogy maradunk. Rögtön magával ragadott az a profizmus és családias légkör amit Zsófi és Szabi teremtett és az akkor tartó járvány idején nagyon jól esett, és persze ez azóta is változatlan. Kislányom imádta a feladatokat, közös alkotásokat amiben a Maszatklub nekem hatalmas segítség volt, mert szó szerint elém tett mindent, nekem csak választanom kellett, hogy épp mivel töltsük el együtt az időt. 🙂 Hatalmas kedvenc a gyurmalapok és az óriás színezők, de igazából szinte mindent megcsináltunk amit Zsófi és Szabi megosztott velünk. 🙂 A honlapon és a csoportban is mindig találtam az adott ünnepekhez is kis alkotni valót, akár ajándéknak valót nagyszülőknek. Ami még szintén hatalmas segítség és hálás vagyok azok az alkotós anyagok megismertetése. 🙂 A gyerek barát (és szülő barát is) festékeket, ceruzákat szerintem nem ismertem volna meg, ha ők nem fordítanak erre időt és energiát. Minden gyerekes családnak csak ajánlani tudom, mer
Edina3,5 éve klubtag
Tovább olvasom
2020. áprilisában csatlakoztunk a Maszatklubhoz az akkor 16 hónapos kislányommal. A lehető legjobb döntés volt 🙂 A kislányom (Mia) novemberben már 5 éves lesz, a kisfiúnk (Noel) pedig 2,5 éves lesz ekkor. Hamarosan megszületik a 3. gyermekünk is és már várom, hogy a babáknak való alkotásokat, játékokat kipróbálhassam vele 🙂 Mia és Noel imádnak festeni, nagyon szeretnek rajzolni, vágni, ragasztani, gyurmázni és imádják a kreatív játékokat mint például a turkadobozokat 🙂 Az alkotás, kreatív játékok a mindennapjaink részévé váltak, el sem tudnánk képzelni már máshogyan az életünket 🙂 A gyerekek sokszor maguktól kérik, hogy fessünk, alkossunk, kreatívkodjunk valamit 🙂 A klub szakmai videói is nagyon hasznosak, sok területet érintenek. Sok hasznos tanácsot, termékbemutatót kapunk a helyes alapanyagok, eszközök kiválasztásával, alkalmazásával kapcsolatban, amiket akár a Maszatboltból meg is tudunk vásárolni. A közösség is nagyon szuper, egymást segítő és támogató. Zsófi és Szabi szívüket, lelküket kiteszik a klubért, rendkívül segítőkészek, folyamatosan fejlődnek, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik ❤️ Szívből ajánlom a klubot gyermekes családoknak 🙂
Előző
Következő

Mi mindent kapsz

az ONLINE MaszatKlubbal

SZEMÉLYES TANÁCSADÓID LESZÜNK

A klubunk egyik legnagyobb hozzáadott értéke az, hogy kérdezhetsz tőlünk. Mi pedig több mint 1000 anya-gyermek foglalkozás tapasztalatával a hátunk mögött örömmel válaszolunk. Zsófi a finommotorika fejlesztés – tudod, ez kell majd például az írás tanuláshoz a suliban – szakértője. E témában nincs olyan kérdés, amire ne tudna válaszolni.

MEGTANULSZ A GYERMEKEDDEL JÁTSZANI/ALKOTNI

Biztosan meglep, de a gyerekekkel való játékot tanulni kell. Nagyon kevés embernek jön magától, azt pedig szinte senki sem tudja, hogy ehhez milyen eszközöket érdemes használnia. Egyáltalán mit „várhat” el 0-6 éves gyermekétől? Nálunk ezt lépésről lépésre, biztonságos keretek között, szakértői támogatás mellett sajátíthatod el

MEGISMERED A LEGJOBB ESZKÖZÖKET

A biztonságos alkotásnál semmi sem fontosabb kisgyermek korban. Ahogyan az is, hogy a gyermek a korosztályának megfelelő eszközöket használjon. Ezeket meg is mutatjuk nektek. Mert nem könnyű a tájékozódás. Előfizetőként magabiztos tudást kapsz és pontosan tudni fogod, hogy a gyermeked hol tart a fejlődésben, milyen eszközöket adhatsz a kezébe.

TÖBB IDŐD LESZ MÁSRA

Meglepő igaz? Több minőségi időt tölt együtt a család és mégis több időd lesz. Kíváncsi vagy, hogyan? Egyszerű. Az előkészületen és a konkrét közös élményen kívül MINDEN felesleget lecsippentünk a folyamatból. Mindent pár kattintással készen elérsz. Ráadásul nem neked kell kitalálni mi hogyan működik, mindent elmagyarázunk, így Ti csak a közös élményre koncentrálhattok.

TÁMOGATÓ KÖZÖSSÉGRE LELSZ

Ez nem csak a gyermeked, ez a te klubod is. Új impulzusokat, nézőpontokat kapsz. De akár új ismertségeket, barátokat is. Mi abban hiszünk, hogy nincs szükség Instagram-ready életre a boldogsághoz. Ilyenek a videóink, a kommunikációnk és a csoportunk is. Emiatt hozzánk csak hozzánk hasonló, szerintünk nagyon jó fej anyukák és gyermekeik csatlakoznak. Olyanok, akiknek hasonló az értékrendjük a tiédhez.

GYERMEKED FEJLŐDÉSE SZEMMEL LÁTHATÓVÁ VÁLIK

A klub elsődleges célja nem a fejlesztés. Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy a klubban cseperedő gyermekek fejlődése jelentősen gyorsul. A klub ugyanis amellett, hogy élményközpontúságra van tervezve, óhatatlanul is pozitív hatással van a gyermeked fejlődésére számos területen (beszéd, motorika, logika, kreativitás, beszédkészség).

A klub lelke és motorja

mi vagyunk

Ezek vagyunk mi: Zsófi (óvodapedagógus, finommotorika szakértő – a LÉLEK) és Szabi (a klub üzleti részét viszem, pénzügyek, marketing – a MOTOR). Igen. Ez egy családi vállalkozás, amiben benne van szívünk, lelkünk, motorunk. 🙂

2016 nyarán ismertük meg egymást a Facebookon, azóta pedig a kapcsolatunk egyre erősebb és boldogabb. 2020 októberében, az esküvőnk után pár hónappal a kislányunk Panni is megérkezett!

Szóval igazából mi is egy vagyunk közületek. Egy kisgyermekes család egy NAGY küldetéssel. 🙂

Mindig is vágytuk arra, hogy valami igazán jóval szolgáljuk ezt a világot. Arra, hogy a munkánkkal közvetlenül járuljunk ahhoz, hogy a világ jobb hely legyen. Meggyőződésünk, hogy ez leginkább azokon a gyermekeken múlik, akiket anyák millió most is szeretetben nevelnek és igyekeznek megadni nekik mindent.♥️

Ezért hoztuk létre 2016-ban a MaszatVilágot, ahol a babáknak, miniovisoknak és ovisoknak tartottunk éveken át minőségi kézműves foglalkozásokat! Nagyon szerettük, de nem tudtunk annyi kisgyermekes családnak segíteni, mint amennyinek szerettünk volna.

Ezért 2019-ben elindítottuk az ONLINE MaszatKlubot. Ezzel szó szerint világraszóló lett a küldetésünk, hiszen sem a város, sem az országhatár nem számít, bárhonnan csatlakozhattok és már csatlakoztak is hozzánk!

Szenvedélyesen hiszünk abban, hogy a kiegyensúlyozott gyerekkor az alapja a boldog és sikeres felnőttkornak. És ennyi év után már azt is tudjuk, hogy az, amit csinálunk, ehhez valóban és bizonyítottan hozzájárul.

Velünk tartasz?

A MaszatKlub egy előfizetéses klub. Úgy építettük fel, hogy az új csatlakozók is hamar kiismerjék magukat benne. A klubtagoknak mindig legyen választási lehetőségük és biztonságban érezzék magukat annak köszönhetően, hogy bármikor szakmai segítséget kérhetnek.

Ismerd meg azt a 3 pillért,

amelyre az egész MaszaKlub-módszer épül

I. pillér: MaszatKlub START

Ez tulajdonképpen egy olyan üdvözlő csomag, amivel virtuálisan kézen fogunk és megmutatjuk, hogyan tudod a legjobban beilleszteni a klub nyújtotta lehetőségeket családod életébe és persze saját napi rutinodba.

Ezt azért tartottuk fontosnak, hogy időt spóroljunk neked és akár már a klubtagság első napján sikerélményekkel gazdagodjatok egy közös alkotás vagy játékötlet megvalósításával.

– Egy videós útmutatót amiben Zsófi körbevezet a klubban és megmutat mindent a gyakorlatban
– MaszatStart e-bookot, ami a klubos kisokosod lesz, ha valamivel elakadnál
– Egy komplett eszköz- és alapanyag ajánlót 0-6 év közötti korosztálynak
– Rövid videókat minden tudnivalóval arról, milyen képességei vannak a gyerekeknek, milyen játékra, alkotásokra alkalmasak a különböző korosztályok
– Egy részletes tudásanyagot a rajzfejlődésről, hogy átlásd, milyen sok mindent árul el gyermeked fejlődéséről az, hogyan és mit rajzol
– Letölthető és nyomtatható alkotós mérföldkő kártyákat, melyekkel megörökítheted a megismételhetetlent

II. pillér: Sokszínű, kifogyhatatlan, kreatív élmény- és ötlet. és megvalósítótár letölthető kártyacsomagokkal, sablonokkal és a megvalósításukhoz szükséges háttértudással

Több mint 600 ötlet és tipp (játék, kreatív alkotó tevékenység videóval, leírással, sokszor letölthető kártyákkal, sablonokkal) vár, melyekből a korosztályi ajánlás és téma alapján könnyedén tudsz majd választani

– Az ötlettár folyamatosan bővül az évszakokhoz, ünnepekhez kapcsolódó új játék-, alkotótippekkel, melyekhez mindig kapsz útmutatót, hogyan valósíthatóak meg.
– Letölthető és nyomtatható gyerekbarát dizájnnal készült sablonok és kártyák. Ezekkel gyermekednek mindig pont olyan „feladatot” adhatsz, ami a korához és a képességeihez passzol.
A pontos korosztályi választás nagyon fontos, hiszen kell a kihívás, hogy felkeltse az érdeklődését, örömmel belevágjon, de az az ideális kihívás, amivel meg is tud birkózni. Mert így szerez pozitív élményeket és tesz szert önbizalomra.
– Letölthető és kinyomtatható korosztályokra bontott mondókatárak (klubtagok egyik kedvence)
– Rengeteg könnyen érthető tudásanyag anyáknak a gyerekek fejlődésének követéséhez
– Minőségi zenebölcsi és torna
– Tematikus könyvajánlók (karácsony, mikulás, húsvét, erdő, közlekedés, stb…)
– Filléres házi receptek (festék, gyurma, ragasztó, stb…)
– Vásárlási kedvezmények (8-25%) kipróbált és megbízható partnereinknél (pl.: Naturanyu, Anyaparadicsom, Symbio, Séllei Lilla, MaszatBolt, stb…)
– Az ország egyik legtámogatóbb anyaközössége

III. pillér: Finommotorika tanácsadó 1 kattintásnyira a hét bármely napján

Zsófi végzett óvodapedagógus és finommotorika szakértő, ez adja az elméleti hátországot, amit megerősít a gyakorlati.

Mielőtt megnyitottuk volna az online MaszatKlubot közel ezer baba-mama, MINIovis és OVIS kézműves foglalkozást tartottunk. Ezért bátran mondhatjuk, hogy élő és nagyon gazdag tapasztalatunk van a mai gyerekek fejlesztésében, korosztálynak ideális foglalkoztatásában.

– Zárt csoportunkban bármikor, bármennyit kérdezhetsz gyerekneveléssel, fejlesztéssel, közös tevékenységekkel kapcsolatban. Sok esetben már néhány órán belül válaszolunk.
– Nem vagyunk eredményorientáltak, de a klubban lévők gyermekeinek fejlődése magáért beszél, imádjuk, ahogy szárnyakat kapnak
– A klubtagságod ideje alatt kedvezménnyel rendelhetsz tőlünk biztonságos és gyermeked korához igazodó eszközöket és alapanyagokat
– Nekünk a klub az életünk, azért dolgozunk nap mint nap, hogy támogassunk téged a kiegyensúlyozott gyerekkor megteremtésében, mégpedig úgy, hogy te is élvezed ennek minden pillanatát.

A 3 pillér egymást erősíti, a módszer ma is több 100 kisgyermekes család otthonában működik a gyakorlatban.

Nézz be egy kicsit

hozzánk

Már csak választanod kell egy előfizetést:

A HAVI MEGÚJULÓ
ELŐFIZETÉSEDBEN MINDENT
KORLÁTLANUL ELÉRSZ!

13890Ft
9890 Ft HAVONTA
  • hozzáférés a MaszatKlub START-hoz
  • hozzáférés a MaszatKlub hatalmas TUDÁSTÁRÁHOZ
  • hozzáférés a zenebölcsihez, mondókatárakhoz
  • hozzáférés több 100 tematikus alkotáshoz és játékhoz, sablonhoz, letölthető tartalomhoz
  • hozzáférés a filléres házi receptekhez (gyurma, festék, ragasztó, stb...)
  • hozzáférés a privát előfizetői közösséghez
  • kérdezési lehetőség a privát előfizetői csoportunkban
  • 8%-20% kedvezmény a partnereinknél
  • 25% kedvezmény az összes MaszatKlub nyomdában készült termékeinkből
  • FOLYAMATOS és KEDVEZMÉNYES ALAPANYAG-ÉS ESZKÖZCSOMAG RENDELÉSI LEHETŐSÉG!
  • 10.500 Ft értékben 4 DB BÓNUSZ PDF
  • Játékkáosz-felszámoló vagy Helyem a fészekben online tudásanyag AJÁNDÉKBA a 2. hónapban!
  • Ha benne vagy az első 50 érkezőben, akkor 5000 forint értékű MaszatBolt ajándékkártyát is adunk!
NAPONTA: 2 pelus

A FÉLÉVES
ELŐFIZETÉSEDBEN MINDENT
KORLÁTLANUL ELÉRSZ!

69450Ft
49450 Ft FÉLÉVENTE [1 hónap ajándék]
  • FÉLÉVES hozzáférés a MaszatKlub START-hoz
  • FÉLÉVES hozzáférés a MaszatKlub hatalmas TUDÁSTÁRÁHOZ
  • FÉLÉVES hozzáférés a zenebölcsihez, mondókatárakhoz
  • FÉLÉVES hozzáférés több 100 tematikus alkotáshoz, játékhoz, sablonhoz, letölthető tartalomhoz
  • FÉLÉVES hozzáférés a filléres házi receptekhez (gyurma, festék, ragasztó, stb...)
  • FÉLÉVES hozzáférés a privát előfizetői közösséghez
  • FÉLÉVES kérdezési lehetőség a privát előfizetői csoportunkban
  • 7%-20% kedvezmény a partnereinknél
  • 25% kedvezmény az összes MaszatKlub nyomdában készült termékeinkből
  • FOLYAMATOS és KEDVEZMÉNYES ALAPANYAG-ÉS ESZKÖZCSOMAG RENDELÉSI LEHETŐSÉG!
  • 10.500 Ft értékben 4 DB BÓNUSZ PDF-ben
  • Játékkáosz-felszámoló vagy Helyem a fészekben online tudásanyag AJÁNDÉKBA 72 órán belül!
  • Ha benne vagy az első 50 érkezőben, akkor 7000 forint értékű MaszatBolt ajándékkártyát is adunk 72 órán belül!
NAPONTA: 1.5 pelus

AZ ÉVES
ELŐFIZETÉSEDBEN MINDENT
KORLÁTLANUL ELÉRSZ!

138900Ft
98900 Ft ÉVENTE [2 hónap ajándék]
  • ÉVES hozzáférés a MaszatKlub START-hoz
  • ÉVES hozzáférés a MaszatKlub HATALMAS TUDÁSTÁRÁHOZ
  • ÉVES hozzáférés a zenebölcsihez, mondókatárakhoz
  • ÉVES hozzáférés több 100 tematikus alkotáshoz, játékhoz, sablonhoz, letölthető tartalomhoz
  • ÉVES hozzáférés a filléres házi receptekhez (gyurma, festék, ragasztó, stb...)
  • ÉVES hozzáférés a privát előfizetői közösséghez
  • ÉVES kérdezési lehetőség a privát előfizetői csoportunkban
  • 7%-20% kedvezmény a partnereinknél
  • 25% kedvezmény az összes MaszatKlub nyomdában készült termékeinkből
  • FOLYAMATOS és KEDVEZMÉNYES ALAPANYAG-ÉS ESZKÖZCSOMAG RENDELÉSI LEHETŐSÉG!
  • 10.500 Ft értékben 4 DB BÓNUSZ PDF-ben
  • Játékkáosz-felszámoló ÉS Helyem a fészekben online tudásanyag AJÁNDÉKBA 72 órán belül!
  • Ha benne vagy az első 50 érkezőben, akkor 9000 forint értékű MaszatBolt ajándékkártyát is adunk 72 órán belül!
HOSSZÚTÁVÚ MEGOLDÁS!

Miért 9890 forint a havidíj,

miközben egy óra tanácsadás bárhol ennél több?

Ha ezt a tudásmennyiséget, videómennyiséget  kurzusokra, tanfolyamokra bontva beáraznánk, több mint 1 millió forint lenne az értéke.

Mi ezt adjuk oda havi 9890 forintért. Mert így szinte bárki számára elérhető az eredeti értékének az 1-2%-áért.

Mert mindenki számára elérhetővé szeretnénk tenni a klubot, aki úgy érzi, hogy neki szól. Anyagi helyzettől függetlenül. Úgy gondoljuk, hogy ma havi 10.000 forintot, aki szeretne el tud különíteni. Hiszen már egy kisbevásárlás is jóval többe kerül.

És tényleg…mit kapunk ma ennyiért? Őszintén, nem sokat. A minap Szlovéniában voltunk [2 év után újra eljutottunk valahová 🙂 ], és az egyik felvonó 500 méteres útja került pontosan ennyibe. Egy 4 perces út. Mi ezért teljesen komplett, teljes körű megoldást, 0-24 támogatást, kvázi egy alkotós univerzumot költöztetünk az otthonodba egy teljes hónapra [44640 perc]. Plusz egy finommotorika szakértőt, aki álmában felkelve is válaszolni tud minden kérdésedre, amit az előfizetői csoportunkban felteszel.

Olvasd el, hogy mit mondanak azok,

akik a napokban csatlakoztak!

Sziasztok! 😊 Most csatlakoztunk a klubhoz, mert úgy érzem, néhány hónapon belül már készen állna alkotni a most 16 hós gyermekem. Jelenleg a marokkrétával színezi a bútorokat, szóval jó úton vagyunk. 😂 Az első benyomásom a honlapról az, hogy a munka, amit bele fektettek, fantasztikus! Árad belőle az elhivatottság és a precizitás! ❤️

Mariann

Sziasztok! Mi is most csatlakoztunk közétek Jankával, aki 18 hónapos. Mind a ketten szeretünk alkotni, a szabadba foglalatoskodni. Nekem hatalmas segítség, hogy ennyi mindent megtalálható az oldalon. Nagyon sok időt tudok megspórolni azzal, hogy nem kell a neten keresgélnem. Plusz nem vagyok elveszve az alapanyagok között, bizonytalanságban, hogy mi az ami a korosztályának való. Már most hatalmas segítség pedig még csak a videókat kezdtem el nézegetni. Köszi, hogy vagytok! 😊🙏

Titanilla

Sziasztok! Nálunk már 2 gyerkőc van, a nagyobbik 3 éves, most kezdte az ovit, a kisebbik pedig nemsokára 9 hónapos lesz. Nagyon szeretek kézműveskedni és a kislányomat is bevontam a kreatív alkotásokba, de nem ennyire tudatosan, mint ahogy a klub fel van építve. Örülök, hogy rátaláltam erre a lehetőségre és a tematikusan, korcsoportnak megfelelően bemutatott alkotási módokra. Rengeteg időt spórol meg és így nem a keresgélésre, ötletelésre megy el a szabadidőm, hanem több marad az előkészítésre és a tényleges megvalósításra. Köszönöm, hogy itt lehetek. Gratulálok az ötlethez és kíváncsian vetem bele magam a tudásanyagok tanulmányozásába. 🙂

Orsolya

A mi kisfiúnk Barni e hónap végén lesz 1 éves. Én kiskoromban rengeteget alkottam anyukámmal és ez az alkotás, dekorozás a mai napig megmaradt. A munkám is nagyon kreatív úgyhogy alig vártam hogy Barnival is alkossak. Viszont azt nem gondoltam hogy ez a pillanat már ilyen korán el is jött. Friss szülőként bátortalan voltam mit lehet vele, mit nem úgyhogy annyira örülök, hogy Rátok találtam. El vagyok ájulva hogy hogy össze van szedve minden egy helyen és hogy mennyi minden! 🙂 Most már egyre bátrabb vagyok/leszek így el is kezdtük az alkotást. A héten festettünk, viaszkrétáztunk, utóbbit aznap ő kérte hogy csináljuk újra! 🙂 Ma este pedig házi gyurma készül! Nagyon szuper a klub, köszönjük!

Dorottya

Már annyi mindent próbáltam.

Ez tényleg biztosan működni fog?

Tudjuk, hogy rengetegen foglalkoznak kisgyerekek és családok támogatásával, fejlesztésével. Millió letölthető lapbook, feladatlap, kreatív tipp és játékötlet áll rendelkezésre az interneten. A pinteresten található ötletcunamiról nem is beszélve. Örülünk ennek, mert ez azt mutatja, nyílnak a családok, egyre többen akarnak tudatosan tenni azért, hogy egy kiegyensúlyozott gyerekorral megalapozzák gyermekük boldog és sikeres életét.

Viszont a mi egy módszert adunk át Neked. Mert önmagában a fentiek nem fognak segíteni Neked. De mivel mi ennél sokkal többet adunk, ezért a klub működni fog nálatok is!

Mit adunk mi nektek?

Mitől vagyunk mi mások, többek?

1. Egy felépített, kipróbált, magyar családok életében működőképes rendszert a napi kreatív, játszó, alkotó, mondókázó, mesélő, daloló tevékenységek beépítéséhez, amit gyermeked 0-6 éves koráig követhetsz, és amit te is élvezni fogsz, mert átlátható, könnyen gyakorlatba ültethető.

2. A napi tevékenységekhez minden szükséges eszközt (sablonok, kártyacsomagok, mondókatárak, mese- és könyvajánlók, tornavideók) megtalálsz nálunk egy felületen, korosztályi jelölésekkel és lépésről lépésre (videós vagy fotós) útmutatókkal a megvalósításhoz.

3. Ha bármivel elakadsz vagy csak szeretnél tanácsot kérni, zárt csoportunkban megteheted és néhány órán belül megbízható, szakértői választ kapsz.

4. Nem célzottan 1-1 készséget fejlesztünk, hanem segítünk életmóddá tenni számotokra a közös játékot, alkotást. Ez azért jó, mert élményt ad és komplexen, szintre észrevétlenül fejleszti gyermeked ezzel életre szóló előnyökhöz juttatva őt. Arról nem is beszélve, hogy a közösen átélt élmények még szilárdabbá teszik a szülő-gyerek kapcsolatot.

5. Támogató szülő közösséget tartunk fent, ahol nem csak biztonságban, hanem kimondottan otthon, baráti környezetben érzed majd magad

A klubban több száz kisgyermek cseperedik velünk évek óta. Tarts velünk te is!

Klubtagságodhoz ajándékot is kapsz!

Válassz, hogy melyiket kéred!

1. Játék-káoszfelszámoló online tudásanyag

ÉRTÉKE: 10.890 Ft

Amennyiben előfizetsz, és ezt választod, akkor a 2. MaszatKlubos hónapotokban elküldjük neked a Játékkáosz-felszámoló online tudásanyagunkat.

Egy nap hányszor pakolsz el a gyermeked után? Igen, a lányunkkal egy darabig mi is műveltük ezt. Aztán úgy döntöttünk megoldást keresünk. Rengeteg gyereknevelési és fejlődéslélektani anyagot, szakmai cikkeket, könyveket, előadásokat dolgoztunk fel, mire összeállt egy módszer, amit kipróbáltunk és működik. Nem csak nálunk. Már rengeteg klub tagunk is alkalmazza és imádják. 

Egyszerűen gyakorlatba ültethető tippek és trükkök gyűjteménye érkezik hozzád, hogy otthonotok ne csak a gyerekek játszótere, hanem egy élhető, harmonikus környezet legyen, ahol nem lépsz két percenként LEGO kockákra vagy sípoló gumibizgentyűkre. És a váratlan vendégek se hozzanak többé zavarba.

2. Helyem a fészekben online tudásanyag

A házimunka is lehet játék? De még mennyire! Komolyan. És ehhez nem kell beszerezned az összes miniatűr felmosó szettet, elemes kis vasalót és komplett, reggeltől estig zenélő játékkonyhát!

Egyszerűen elég, ha tudod, milyen életszakaszban, milyen feladatokkal bízhatod meg gyermeked, amit ő örömmel csinál és csillogó szemmel mutatja, ha kész.

E tudásanyag gyakorlati tippjei nem csak 0-6 éves kor között lesznek hasznosak. Ugyanis, ha már 1-2 évesen elkezded bevonni gyereked a ház körüli teendőkbe a kamaszkor egy hatalmas konfliktusforrásától mentesíted magad. Nem utolsó sorban a közös házimunkázással egyre több időd szabadul fel és egyre kevesebbszer érzed majd azt a kínzó érzést, hogy nem tudsz eleget a gyermekeddel foglalkozni.

Segítség, ti gyerekmunkára buzdítotok? Nem. 🙂 Segítünk megtalálni az egyensúlyt, amiben mindannyian jól érzitek majd magatokat, ha ház körüli teendőkről van szó. Mikor mi gyerekek voltunk, ezzel nem igazán foglalkoztak. Volt, akit túlterheltek, volt, aki 20 éves kora után fogott a kezébe először seprűt vagy porszívót. Mi megmutatjuk a hasznos és örömteli középutat.

Ha kíváncsi lettél, akkor ez az online tudásanyag neked szól. Válaszd ezt és a 2. MaszatKlubos hónapodban küldjük a hozzáférést.

ÉRTÉKE: 10.890 Ft

Mivel nem csak a gyerekeket, de ajándékot adni is imádunk, ha most csatlakozol, akkor a választott ajándék online tudásanyag [Játékkáosz-felszámoló vagy Helyem a fészekben] mellett

még az alábbi motivációs játékkártya csomagunkat is megkapod

Ezt a kártyacsomagot azért hoztuk létre, hogy segítsünk a szobatisztaság kialakulását. Ezt talán nem is kell jobban magyarázni, miért jó.
 

A fogmosás szokását érdemes a lehető legkorábban beépíteni a gyerekek mindennapjaiba, hogy később fáradt iskolásként se felejtkezzenek meg róla. Kártyáinkkal játékos módon, örömmel tehetitek ezt.

Az időjárási alapfogalmak ismerete már a bölcsiben, óvodában is hasznos. Amellett, hogy jó móka a természet működésével játszva foglalkozni, ezzel segíted majd gyermeked jobb tájékozódását a világban, sőt az önállósága fejlődését is.

Felfedezni fantasztikus élmény. Ezért fogja imádni gyermeked a vadonvadász lapokat, melyek játékos módon vezetik be őt az állatok és növények birodalmába.

 

Ezeknek a letölthető kártyáknak az értéke több mint 10.000 Forint.

Néhány gondolat a klubtagságról,

az ismétlődő fizetés rendszeréről

Nálunk mindig is ismétlődő fizetéssel lehetett fizetni, amely nemcsak biztonságos, hanem nagyon kényelmes és takarékos is, hiszen téged, szemben az utalással, semmilyen költség nem terhel! Mi fizetünk helyetted a banknak jutalékot. 🙂 Cserébe nem emészti fel az időnket az adminisztráció.

NAGYON FONTOS: az erős ügyfél-hitelesítésnek köszönhetően előfordulhat olyan, hogy sikertelen lesz elsőre a tranzakció.  Ebben az esetben kérjük, hogy próbáld meg még egyszer. Ha akkor sem sikerülne, akkor írj az alkossunk@maszatklub.hu e-mail címre, és segítünk Neked!

A kártyás fizetéssel minden hónapban automatikusan ki tudod fizetni az előfizetés díját. Ez azt jelenti, hogy amint a megrendelés gombra kattintva az OTP biztonságos felületén megadod a kártya adataid, elfogadod, hogy ismétlődően minden hónapban a megadott összeg automatikusan levonásra kerül. A rendszer zárt, mi természetesen nem férünk hozzá az adataidhoz. Ez a megoldás számodra kényelmes, és bármikor lemondhatod a fiókodban az előfizetésedet. A kontroll a Te kezedben van. Jelenleg már több mint 400 anya tökéletesen megbízik bennünk és az OTP-ben.

Külön kiemeljük, hogy erőforrást, pénzt nem kímélve a legdrágább, de messze legbiztonságosabb OTP Simple (ezen keresztül fizetsz te is rengeteg helyen online) rendszerét építettük be!!

A kártyás fizetéssel minden hónapban automatikusan ki tudod fizetni az előfizetés díját. Ez azt jelenti, hogy nem egy nagy fix díj van, hanem egy sokkal jobban tervezhető havi díj. Ezzel sokkal jobban lehet kalkulálni a családi kasszában is!

Nem kell hűséget fogadni nekünk. Bármikor néhány kattintással lemondhatod a havi előfizetést. A teljes fizetési folyamat felett maximális kontrollod lesz.

Nincs még egy olyan kedvezményes és kényelmes fizetési mód, mint az ismétlődő bankkártyás fizetés. Az átutalásnak, banki befizetésnek számodra is vannak költségei, az ismétlődő fizetésnek nincs! Itt csak mi fizetünk a banknak. Ráadásul azt sem kell állandóan észben tartanod, hogy az adott hónapban utaltál-e már nekünk.

A bankkártyás fizetést teljesen automatizáltuk. Ez azt jelenti, hogy szinte alig van adminisztrációs feladatunk vele. Az így felszabaduló időt pedig rátok tudjuk fordítani, és így még többet tudunk adni Nektek!

A féléves és éves előfizetést átutalással is fizetheted. Ebben az esetben írj kérjük Nekünk ide: alkossunk@maszatklub.hu

Van PÉNZVISSZAFIZETÉSI garancia?

Még szép, és nem csak az!

Pénzvisszafizetési garancia: Annyira biztosak vagyunk abban, hogy sokat hozzáad az életekhez a klub, hogy 30 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalunk. Egyszerűen írsz nekünk, és mi visszatérítjük az árát, ha úgy érezted 30 nap után, hogy semmilyen értéket nem adott Neked a klub és Mi.

Nem emelünk garancia: Azt jelenti, hogy amíg klubtag vagy azon az áron ketyegnek a napjaid, amilyen áron beléptél. Tehát, ha mi bármikor emelésre kényszerülünk az új ár rád nem vonatkozik csak az új belépőkre. Te a tagságod teljes ideje – akár 6 éven keresztül – ugyanannyiért lehetsz klubtag. Jó, nem? 🙂

KorosztálygaranciaA 0-6 éves gyermeked számára több 100 játék- kreatív alkotótipp, mondókák, mesék, tornák dalok közül válogathatsz. Olyan egyszerűen nem fordulhat elő, hogy nem találsz valami nektek megfelelő szórakozást. Pláne, hogy évszakokhoz, ünnepekhez kapcsolódóan havonta hozunk friss ötleteket, élményeket nektek!

 

Odafigyelés garancia: Mi nem az a klub vagyunk, ahol didaktikusan megmondjuk, hogy neked hogyan kéne működni. Vagy a gyermekednek hogyan kéne. Ehelyett figyelünk, és ha kérdezel akkor nemcsak segítünk, hanem ezt a legempatikusabb módon tesszük.  

Nem kell más garancia: Ha csatlakozol hozzánk, tőlünk mindent egy helyen megkapsz, amire a gyermekeddel való minőségi idő eltöltéséhez (játék, alkotás, torna, mondóka, éneklés) szükséged lesz 0-6 éves kor között. Sőt kiemelten segítünk a finommotorika ideális ütemű fejlesztésében is, mely az iskolában meghozza majd gyümölcsét.

Maradtak még

kérdéseid? 🙂

Ezek a kérdések szinte 100%-ban lefedik azokat a kérdéseket, amelyeket az elmúlt hónapokban kaptunk anyukáktól e-mailen, üzenetben, kommentben.

Erről külön webinárt tartottunk, mert annyira fontos dolog. Megszámolni nem tudjuk, hogy hány anya hiszi magáról, hogy nem kreatív. De nem akarjuk felülbírálni a meglátásodat magadról. Ha nem vagy kreatív, akkor a klubban a legjobb helyen vagy, mert mindent tálcán kínálunk fel neked. Csak kövesd az útmutatóinkat, és a gyermeked el lesz ájulva. (És te is magadtól) 🙂

Ez egy gyakori félelme szokott lenni a hozzánk csatlakozóknak. Ezt onnan tudjuk, mert meg szoktuk kérdezni őket. 🙂

Attól félnek eleinte, hogy így is rohannak a napok, mégis hogyan illesztenék be ezt a klubot az életükbe?

És akkor elmondjuk nekik, hogy a klub KERETET ad az egésznek. Nem marad ad-hoc szinten az itthoni alkotás, játék, mondókázás, hanem lesz HELYE a mindennapjaikban. Ezt pedig a gyakorlatban is megtapasztalják. 

Egészen más úgy leülni alkotni/játszani, hogy egy leírás/videó/hozzávaló eszközfelsorolás segít Téged, vagy épp egy letölthető kártyacsomag, sablon, és csak elő kell kapnod mindenféle hosszas keresgélés nélkül.

A klub az „értelmetlen” és idegőrlő keresgéléssel töltött időt redukálja le drasztikusan. 

Azért, hogy a drága időd ne az előkészülettel, hanem magával az alkotással/játékkal/mondókázással vagy épp ismeretbővítéssel teljen.

Az idő a klubban folyamatosan Neked dolgozik! 

  • Ha van heti legalább 30 perced arra, hogy olvass, videókat nézz, hogy elsajátítsd az alapokat – ez az elején több is lehet, tőled függ, hogy milyen tempóban szeretnél haladni.️
  • Majd van heti 20 perced arra, hogy kinyomtasd a sablonokat vagy egyéb előkészületeket elvégezz és játékba hívd gyermeked.

  • Végül van heti legalább 1x 20 perced arra, hogy közösen játszatok, olvassatok.

Szóval összességében elmondható, hogy ahhoz, hogy kihasználjátok a Klubot heti 70 perc szükséges, amit lazán eltöltötök a játszótéren is egy-egy alkalommal, egy héten több alkalommal is.

Ezért ha a homokozás, hintázás, séták mellett (amelyek szintén nagyon fontosak), feldobnád a napjaitokat közös alkotással, játékkal, akkor a legjobb helyen vagy!

Az otthoni közös alkotás, játék egész más fejleszt, mint például egy játszótér. Ezért a jó idő megérkezésekor gyermekednek ugyanúgy szüksége van ezekre a harmonikus fejlődéséhez.

Mi nem az a klub vagyunk, amelyhez az emberek 1 hónapig csatlakoznak. A klubtagjaink átlagosan 10-12 hónapig vannak velünk.

A klub szépen folyamatosan mutatja meg értékeit a számotokra. Nem kell sietni. Pont úgy, ahogyan a gyermek fejlődését sem szabad erőltetni, mindössze biztosítani a hozzá szükséges feltételeket.  Úgy építettük fel az egészet, hogy mindenki könnyen eligazodjon. 

Semmilyen elvárásnak nem kell megfelelned. Azt valósítod meg belőle a gyermekeddel, amihez épp kedved van. Ehhez a klubhoz kötődni fogsz. Mert annyi jót tartogat neked. Lehet most még nem érzed, de ha belépsz, megtapasztalod majd, hogy milyen jó maszatklubosnak lenni, a maszatklub családhoz tartozni. 🙂

Az ONLINE MaszatKlubba 10-12 hónapos kortól már érdemes csatlakozni, de már vannak 9-10 hónapos babával is tagjaink. A mi Pannink 7 hónaposan már nagyon élvezte az alkotós tartalmakat. 🙂 Számtalan olyan anyagot találsz a klubban, amely már egy 10-12 hónaposnak is izgalmas és fejlesztő lesz. És ha valamiért egy alkotás vagy játék még „túl sok” neki, még mindig kérdezhetsz tőlünk a privát csoportban, hogy még mit ajánlunk nektek. 😊 Biztos lehetsz benne, hogy másnap egy tucat új ötlettel gazdagabban fogsz belevágni gyermekeddel ebbe a szuper kalandba.

Nem fogja. 🙂 Ebben az okostelefonokkal/okoskütyükkel átszőtt világban kell majd a gyermekednek is érvényesülnie, de az ONLINE MaszatKlubban te döntöd el, hogy mennyire engeded őt be ebbe.

A technikát lehet jól és kevésbé jól használni.  Nálunk a legtöbb videót bőven elég, ha te nézed meg, és az alapján segítesz neki a közös játék, alkotás során!

Azokra is gondoltunk, akik semmiképp nem akarják képernyő elé engedni a gyermeküket. Az ONLINE MaszatKlubot úgy terveztük meg, hogy a videók nélkül is teljes értékű. Mert az összes letölthető anyagunkhoz részletes leírást mellékeltünk. Szóval ne aggódj, a klub csak hozzáadni fog az életetekhez.

Sokkal több annál. Igazából ez a központja lesz az otthoni alkotásotoknak, élményeteknek. Akik már előfizetőnk, egyre-másra írják a privát csoportunkban a kommenteket, hogy nem is gondolták volna, hogy mennyi időt spórolunk meg nekik azzal, hogy nálunk mindent egy helyen megtalálnak. Sorra kapjuk azokat az üzeneteket, hogy mennyire örülnek, hogy végül csatlakoztak. Emellett azt is ki szokták emelni, hogy mennyire jót tett a saját lelküknek is a közösség, és az anyaságukban megerősítő szakmai anyagok. És emellett egy személyes finommotorika tanácsadótok is lesz a mi személyünkben, akitől bármit kérdezhettek a privát csoportban.

Igen, volt már klubtalálkozó, és imádta mindenki. 🙂 Ezeknek az időpontjáról, mikéntjéről közösen a klubtagokkal fogunk dönteni a helyzet javulása után.

Ennek két oka van.

  1. Az ONLINE MaszatKlubot egy szuper összetartó közösségként és nem átjáróházként képzeljük el. Olyannak, ahol virtuálisan és személyesen is szuper kapcsolódások születnek.
  2. Több időnk marad azokra, akik bizalmat szavaztak nekünk. Nem kell folyamatosan azt néznünk, hogy ki csatlakozik. hanem teljes figyelmünket a csoportnak szentelhetjük.

Igen tudtok, több külföldi előfizetőnk is van már. 🙂

Természetesen kilépni bármelyik hónapban kiléphetsz, de az, aki kilép, addig nem tud újra csatlakozni, amíg újra meg nem nyitjuk újra a jelentkezést. És ő már csak az éppen aktuális havidíj mellett tud csatlakozni.

Az ár jelenleg ennyi, de aki csatlakozik most, annak áremelés esetén is VÁLTOZATLAN marad a havidíj mindaddig, amíg le nem mondja az előfizetését.

Annyira biztosak vagyunk abban, hogy sokat hozzáad az életekhez a klub, hogy 30 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalunk. Egyszerűen írsz nekünk, és mi visszatérítjük az előfizetés árát, ha úgy érezted 30 nap után, hogy semmilyen értéket nem adott Neked a klub és Mi.

Úgy építettük fel a klubot, és a tartalmakat, hogy sokszor az otthon található teljesen általános alapanyagok és eszközök is elegendők legyenek.

Sőt van egy házirecept menüpontunk is, ahol filléres gyurmát, festéket, ragasztót, stb… is mutatunk Neked!

Mert mi is pontosan tudjuk, hogy a kisgyermek rengeteg kiadást jelent egy családnak.

A havi előfizetéssel járó tagság 1 hónapra szól, majd a bankkártyádat a rendszer havonta megterheli a havi előfizetés díjával.

A fél és egy éves előfizetésnél 6, illetve 12 hónapig mindent elérsz, és a következő terhelés előtt levelet küldünk, hogy tudj róla.  

Nálunk mindenki azzal a havidíjjal klubtag addig, amíg le nem mondja, amíg előfizető nálunk. Vannak akik több mint 3 éve velünk vannak, ők a mai napig az induló árat fizetik. 🙂

Ha lemondod az előfizetésedet, akkor az azt jelenti, hogy a következő fordulónapig érvényes. Legyen az havi, féléves vagy éves.   A rendszer ilyenkor már nem terheli meg a kártyádat.

Egy példa:

Március 8-án előfizetsz havival, és decemberben már nem akarsz klubtag lenni. Akkor, ha december 8 előtt lemondod az előfizetésedet, akkor az nem fog megújulni december 8-án, és addig elérsz mindent a klubban.

Utána pedig zárja a rendszer a tagságodat. Ennyi. 🙂

Ha pedig vissza szeretnél csatlakozni, erre bármikor lehetőséged van, amikor nyitva van a klub, de persze már az akkori éppen aktuális feltételek mellett. 

Úgy csináltuk meg a klubot, hogy az online felületünkön mindent elérsz.  Viszont kérdezni a klubtagok a csoportban tudnak, és az összes nyereményjáték, alkotós pályázat, kihívás és a közösségi élet is ott zajlik.  

Neked kell eldöntened, hogy ebben részt szeretnél venni vagy sem. Ha igen, akkor pár perc alatt tudsz csinálni egy profilt 1 szem képpel, és máris eléred a csoportunkat. 🙂

Nem.  Nagyon örülünk, ha támogatnak téged a családtagok abban, hogy közösen játssz, alkoss a gyermekeddel, de egy előfizetéssel csak te  jelentkezhetsz a FB előfizetői csoportba, és csak te férhetsz hozzá az online felülethez.

Kattints a gombra, és a megnyíló oldalon tudsz majd előfizetni!

A honlapunkon cookie-kat használunk.

A weboldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználói élmény növelése és statisztikai célokból. A weboldal által használt cookie-k személyes adatgyűjtéséhez hozzájárulok.